Életrajz

Szakmai Önéletrajz

Nevem Szőllősi Albert, 1946. július 21-én születtem Mezőtúron. Az asztalosipari szakképesítést szereztem. Honvédségnél dolgoztam az 1995. évben bekövetkezett nyugdíjazásomig.

Már nyugdíjasként kezdtem foglalkozni a festészeti technikák megismerésével, amelyben sokat segített az akkoriban, hetenként megjelenő „Rajzolás és Festés” c. kiadvány. Mindezt kevésnek találtam és éreztem, hogy tanári segítségre van szükségem. Beiratkoztam, az itt, Újpesten működő Leonardo Da Vinci szakkörbe, melyet Szarka Hajnalka művésztanár vezet. Nem sokkal később felvételt nyertem az Újpesti Művészek Társaságába.

Műkedvelő alkotói tevékenységemet akvarellel kezdtem, majd fokozatosan elsajátítottam a pasztell és az olajfestés technikáját is. Legkedveltebb műfajom az akvarell tájkép és virág festészet volt ezekben az években. Rendszeresen részt vettem és veszek a szakkör és az újpesti művészek által szervezett kiállításokon, de ezeken túl más helyeken is volt módom képeimet bemutatni.

A sok értékes és érdekes emberrel való megismerkedésem új gondolatokkal látásmóddal gazdagított, a környeztem más felfogására nyitotta ki szememet, ennek eredményeként elsajátíthattam más festési és ábrázolási technikákat is.

Már öt éve tagja vagyok a Budapesti Festő Stúdiónak. Ott ismertem meg Sipos Endre, Szkotnitszky Péter és Bakonyi Mihály művésztanárokat. Jelenleg Kovács Péter Balázs és Székács Zoltán művészek vezetése mellett fejlesztem magam. Részt vettem a Stúdió nyári táboraiban és az azokat követő – a résztvevők alkotásait bemutató – kiállításokon.

Első sorban az akvarell technika érdekelt a természet ábrázolásában, amit ma is szívesen gyakorlok. E munkáim könyvillusztráci óként is megjelentek. Számomra a festés és a képépítés folyamata, ma már függetlenül az alkalmazott technikától – legyen az realista vagy absztrakt -, azt az örömöt adja, hogy teljesen kikapcsolódok az élet mindennapos folyamataiból és gondjaiból, ezzel örömömet lelem ebben az alkotói folyamatban.

Talán ennek eredménye az is, hogy szívesen részt veszek országos pályázatokon, ahol bemutathattam néhány képemet. Arra törekszem, hogy ezt folytassam, nyitott szemmel járva a világot, készen új dolgok elsajátítására.

2015 tavaszán felvételt nyertem a Magyar Festők Társaságába, majd 2015 december 1-től a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének lettem a tagja, 2019 áprilisában felvettek a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Festő Szakosztályába.

Budapest, 2019 május

Szőllősi Albert

Back to Top